2016.02.17.
19:02

Írta: nausea

Klippremier: DJ Miki - Armani Gucci

Ha létezik gondolatsor, mely maximálisan ellentétes a romapop műfaj szellemiségével az ez: "Nem is vagyok akkora király, a gádzsik elkerülnek, hétvégente nem mulatok, legfeljebb leugrom a hörpintőbe a turkálós Budmil mackómban." Na, az efféle plebejus rinyálás DJ Mikitől is fényévekre áll. Sőt, kisugárzását elnézve az sem kizárt, hogy zebracsíkos piramist is épített magának Salgótarján főterén. Mindemellett STÁRunk - fittyet hányva a multikulturális kavarodásra - minden eszközzel próbálja bebizonyítani, hogy ő bizony Szicíliában látta meg a napvilágot.

Ennek akár be is dőlnénk, ha olasztanárát nem érte volna bombatalálat az első óra harmadik percében. Így aztán DJ Miki olasz szókincse 3-4 kifejezésre korlátozódott. (A magyar ennek feltételezhetően tízszerese is lehet.) Ebből hármat rögtön a dal intrójában elsüt - ha a "hé"-t is ide soroljuk. Ennek ellenére magabiztosan állíthatjuk, hogy ez minden idők legütősebb dalkezdése. Mintha csak becsengetnénk egy bohóctanodába, és a kinyúló kéz szemünkbe szórna egy zacskó chilis fahéjat. Tehát sejtjük, hogy vészjósló dolgokra kell felkészülnünk, de a fogadtatás sokkal kellemetlenebb, mint azt hittük volna. Közben a Mulatós Blog megkapta a dalban elhangzó forgalmazók hivatalos közleményét: "Az Armani, a Gucci és a Prada vállalat egyöntetűen kijelenti, hogy elhatárolódik a produkciótól, és előbb készítene hátmelegítőt tacskók számára, mint hogy hasonló előadókat szponzoráljon vagy igényt tartson az általuk biztosított ingyenreklámra."

1 komment

2016.02.08.
19:46

Írta: nausea

Táncoljuk át az éjszakát - Lánctalpas Tankasszony

A Táncoljuk át az éjszakát című médiatörténeti diszkóbaleset tízpercenként vonultatott fel olyan előadókat, akik Dr. Moreau génlaborjában látták meg a napvilágot. Nos, a következő művésznő közvetlenül ezután egy gladiátorképzőben helyezkedett el, ahol aligátorokkal zsonglőrködött és bengáli tigriseket marcangolt cafatokra. Innen pedig egyenes út vezetett számára a Budapest TV stúdiójába. És amikor a pszichedelikus intró után elkezd kárálni, már hangyányi kétségünk sem lehet afelől, hogy a Kínai Nagyfallal igazából valami hasonló entitás ellen kívántak védekezni. Nem mellesleg véres kezű dzsihadistáknak oktathatná tanfolyamon, hogyan kell igazán ijesztően költséghatékony kamerába nézni.

3 komment

2016.01.14.
19:26

Írta: nausea

Kistérségi Madonna a Budapest TV-n

Tavaly pusztító torpedó csapódott a mulattatás hadihajójába: a Budapest TV online kiadásán megszűnt a Táncoljuk át az éjszakát Komáromi Pistivel. (Meg nem erősített hírek szerint azért, mert az egykori rendőrzászlósban az FBI meglátta a tökéletes vallatótisztet, akinek a gyanúsítottak megtöréséhez elég csak dalra fakadnia.) A műsorban való szereplés több szigorú kritériumhoz volt kötve. Az adott STÁRok nem léphettek fel, ha 1.: gyermekkorukban nem szenvedtek el súlyos fejsérülést; 2.: rendelkeztek minimális hallással, ellenben orrpolippal nem; 3.: nem egy tengeri süntől sajátították el a hangképzés és a szövegírás művészetét.

Nos, a videón látható művésznő minden kitételnek megfelelt, így hirtelen felindulásból, különös kegyetlenséggel saját képére szabta Madonna La Isla Bonitáját. A pusztító mediterrán életérzés megmaradt, az első taktusok hallatán csak egy hajszál választott el attól, hogy így januárban ki ne feküdjek a retekágyásba egy házi pálinkával teli partivödör társaságában. Aztán megérkezett az ének is, melynek következtében átéltem azt, milyen, amikor egy hegyes orrú flamencocipővel rúgják hasba az embert. Innentől fogva sajnos nem tudtam azért sem lelkesedni, hogy a művésznő hasonlóan csábosan néz a kamerába, mint Sümeghy, mikor a sóletkonzerv drágulását taglalta egy Szomszédok-végi szentenciában.

5 komment

2015.12.31.
17:25

Írta: nausea

Szilveszteri mulatóscunami

A műfaj képviselői még egy kórház intenzív osztályán is találnának ürügyet a mulatásra, akár látogatóként, akár betegként tartózkodnának a kórteremben. (Előbbi esetben hálós narancs és befőttes üveges madártej helyett egy teli demizsonnal érkeznének.) Hát, még a szilveszter mekkora alkalmat biztosít számukra, hogy a hallgatóra uszítsák a fejükben lakozó papírdudás lidérceket. Lássunk három performanszot, mely létjogosultságot biztosít a 2016-ra vonatkozó világvége-jóslatoknak.

Bunyós Pityu: Necsi-necsi

Íme, egy archív felvétel a dadaista dajdajozás univerzumából, ahol a szórakoztató műsorok költségvetéséből egy könyvtári bírságot is nehezen lehetett volna kigazdálkodni. Bunyós és egykori harcostársa, K.O. Laci mozdulataikkal fiktív kukoricatolvajokat fenyegetnek, a közönség pedig olyannyira önfeledten tapsol a produkció alatt, mintha csecsen terroristák mustárgázzal turbózták volna fel a Budapest TV stúdiójának levegőjét.

Tesók: Szilveszter éjszaka

Bunyós Pityu olyan, mint egy krepp-papírból eszkábált lampion: egyetlen alacsony színvonalú szilveszteri műsorból sem hiányozhat. A megrázó viccet pedig még megrázóbb produkció követi. Bár a Tesók őszinte önkritikája - miszerint "keződjék az agysejtpusztuláááááás" mégis csak díjazandó.

Klemy: Ne hagyj el

Újfent egy klasszikus azokból az időkből, amikor Klemyt fanatikus állatvédők szabadították ki a bábolnai naposcsibék közül. (Ezt követően lecserélte fodrászát és felkapott pár kilót, nem mintha fizimiskájára bármiféle pozitív hatást gyakorolt volna ez a metamorfózis.)

Szólj hozzá!

2015.09.08.
12:00

Írta: nausea

Mentős Laci

Az Országos Mentőszolgálat dolgozói munkaidőben sérülteket látnak el. Ez nem jelenti azt, hogy szabadidejükben ne tudnának komolyabb sérülést okozni egy szovjet présgépnél. A legjobb példa erre Mentős Laci, aki Postás Józsihoz hasonlóan büszkén vállalja hivatását - néminemű magyarázatot szolgáltatva arra, miért szaporodtak meg mostanság a "Rátámadt a kiérkező mentőkre..." kezdetű hírek. Abban pedig csak bizakodhatunk, hogy a hírnév hatására művészi énje munkaidőben nem kerekedik felül, elvégre a hordágyon fekvő egyedeknek már megvan a maguk baja.

Szólj hozzá!

2015.07.03.
16:30

Írta: nausea

Elek Icu visszatért!!!

Elek Icut úgy ismertük meg, mint a génmanipulált vérnagyit, akihez a postás csak tankkal meri kivinni a nyugdíjcsekket. A Vatikán jelentése szerint a Sátán azóta kitagadta a pokolból, mert képtelen volt tovább elviselni a fánksütés miatt terjengő masszív olajszagot. STÁRunk szerencsére így sem fordított hátat a színpadnak, sőt, úgy döntött, egy másik oldaláról mutatkozik be. Ezen a videón immár úgy libben színpadra, akár a jóllakott fekete özvegy, akinek férjéből a helyszínelők csak egy atlétatrikót találtak. A performansz során mindvégig olyan misztikával vegyes kecsességet áraszt magából, mint egy esztergapad a hajnali ködfátyolban. Mindeközben a produkció a tökéletesen igazolja a nyelvtani okkultisták azon állítását, miszerint a magyar nyelv hungaricum.

2 komment

2015.06.25.
20:45

Írta: nausea

A STÁRok és a közösségi háló

A mulatós zene kék vizű folyójának mutáns ebihalai ezerféleképpen dalba tudják foglalni a modern vívmányokkal kapcsolatos érzéseiket. Ami azonban az összes produkció esetében állandó tényező, az a pusztító szürrealitás. A Skynet emberiség elleni háborújához is bőven elegendő lesz annyi, hogy Laci Betyár dalt ír egy fizioterápiás masszírozógépről. A következő STÁRokat történetesen a Facebook kapcsán csapta homlokon a múzsa egy 32-es villáskulccsal. A következmény nem maradt el: a közösségi portál üzemeltetői jelenleg is medvecukorral próbálják kicsalogatni Mark Zuckerberget luxusfelszereltségű pánikszobájából. Eddig sikertelenül.

Stefano és Ricardo: Osszad, likeold

Azt hiszem, Stefano ezzel a produkcióval rászolgált, hogy ne (csak) Facebook-oldalát, hanem őt magát jelentsük kéretlen tartalom miatt.

Kamy: Facebook

Mint ismeretes, a közösségi oldal programozói csak kirívó esetekben, pl. bűncselekményekkel gyanúsított felhasználók adatait szolgáltathatják ki. Nos, szemernyi kétségünk ne legyen, hogy az FBI már útban van Kamy utolsó bejelentett lakcíme felé.

Bóni Feri: Bökj meg fészen

Azt hiszem, öt másodpercnyi muzikális élmény is elegendő ahhoz, hogy a címben foglaltaknak gondolkodás nélkül eleget tegyünk. Hogy mivel böknénk meg STÁRunkat, arra több opciót fel tudnánk sorolni a piszkavastól egészen a bálnavadász szigonyig.

2 komment

2015.04.20.
20:55

Írta: nausea

A Frédy Show STÁRjai

Némi önkritikával kezdeném: a blog történetében szégyenteljesen kevés figyelmet fordítottam a Muzsika TV-re, ezen belül is a Frédy Show című műsorra. (Megj.: jelenleg teveszőr csuhában böjtölök a Góbi sivatag szélén, hungarocell darabokat dörzsölök egymásnak, és a Dupla Kávé karácsonyi lemeze pörög a háttérben. A kettő közül az utóbbi hanghatás a kellemetlenebb.) Pedig olyan kaliberű művészek bukkannak fel benne, akik a legbizarrabb japán mangák olvasóit is arra ingerelnék, hogy halántékon át kezdjenek köhögni. Úgy mint:

Mulatós Viky

Valami azt súgja, hogy az etruszk cickány hangszálaival megáldott fiatal művésznő ismeretségi köre nem mentes a rosszakaróktól. Feltéve persze, ha nem egy 200 éves óriásteknős erősítette meg énekesi ambícióiban. De Viky színpadi mozgását elnézve talán még mindig jobb, mintha a jazzbalettet javasolta volna neki. A legnagyobb rejtély, hogy hasonló kondíciókkal hogyan tudta elérni, hogy Donnie Brasco maffiahaverja, Lefty Ruggerio basszerozon háttérzenekarában.

Édua és Janesz

Ez történik, mikor egy előadópáros nem csak STÁRalkatát, de énekhangját is egy kiselejtezett mosógépdobtól örökli. Egyébiránt erős a gyanúm, hogy a nyakkendőkirály valaha csehszlovák bábfilmkarakter volt. Dicséretes, hogy nem esett össze, mikor levágták a marionett-damilokról.

Bodnár Attila

Mégis hogy kerül a Frédy Show színpadára Macgyver és Meat Loaf közös gyermeke? Kérdezheti joggal, aki egy kíméletlen szombat estén kitörölte agyából a "80-as évek magyar popzenéi" nevezetű foldert. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy a videón látható entitás bizony Ő. (Állítólag azért hagyta el a kiégett kabalák szigetét, mert Hakapeszi Maki rendszeresen elette előle a mogyorós csokit.)

4 komment