A blog az utóbbi időben példátlanul hosszú ideig üzemelt standby állapotban. Már csak ezért is szükségszerű egy olyan STÁRral előhozakodnom, aki kakukktojás létére is garantáltan felkavarja a kedélyeket. A közönség intoleránsabb hányada számára ugyanis Sas József olyan, mint egy félkész, izzó szerencsepatkó: addig ütnék izomból, amíg U alakot nem vesz fel. Ez egyfelől érthető, ugyanis művészünk ripacssági fokmérője magasabb, mint egy üveg Erős Pistában fogant Paprika Jancsi-Balázs Péter hibridé. Másfelől viszont egy univerzális előadót tisztelhetünk személyében. Egyrészt ott lakozik benne a komédiás parafenomén, aki pusztán Torgyán-viccekkel el tudná dugaszolni az ember epevezetékét.
Másrészt viszont ott a harsány nótaénekes, aki egy lövészárokban is képes lenne rímpárt farbikálni a "privatizáció" kifejezésre, ha valaki Casio szintetizátoron játszaná neki a Már minálunk babám dallamait. És még csak attól sem kell tartania, hogy egy hasonló produkció után valaki jégcsákányt döf a halántékába. Már csak azért sem, mert célközönségének fizikuma utoljára akkor volt toppon, mikor meg kellett nyúznia egy elejtett mamutot. Ugyanakkor művészünk javára szóljon hogy hajlandóságot mutat az önirónia képességére. Tudniillik, újabb performanszaiban visszatérő motívum az adócsalás. Fásy Ádám ugyan mikor fog mulatós szerzeményben értekezni az illegális őssejt-beültetésről?
