2017.03.23.
21:05

Írta: KirschAndrás

BPTV varázs - K.O. Laci születésnapja

Budapest TV-t nem holmi személytelen, rideg pénztárgépek üzemeltetik, akik nem tartják észben az igazán fontos évfordulókat. Más kérdés, hogy szóban forgó műsorukat éppen egy leszázalékolt kiborg születésnapjára építették fel. Aki nem ismerné K.O. Lacit: ő a napszemüveges halálosztó, aki nem hisz a fegyverekben. Ő zenéjével semmisíti meg ellenlábasai, szimpatizánsai és mindenki más agysejtjeit. A mester anno forradalmi performanszával hívta fel magára a figyelmet, háttértáncosok helyett ugyanis háttérbokszolókat szerződtetett, ezáltal pedig aranybetűvel írta be nevét a Dadaizmus Bibliájába. (Ha annak idején nem a boksz, hanem a fül-orr-gégészet felé sodorta volna a sors, vendégművészei vélhetőleg kioperált orrpolipokat lengettek volna a háttérben.) A Budapest TV műsorvezetője, a vonyarcvashegyi Hókuszpók-hasonmásverseny első helyezettje nem kevesebb mint két órát szentelt STÁRunk születésnapjának. Ez már csak azért is embert próbáló, mert K.O. Laci sztorizás közben (is) olyannyira energikus, hogy utcai lomtalanítás során zokszó nélkül bedobnánk őt a piros Lada csomagtartójába. És akkor még nem beszéltünk a zenei performanszokról! Következzék pár verhetetlen momentum a műsorból, szigorúan a teljesség igénye nélkül:

11.03 - Indul az őrület! Pezsgő, torta az asztalon. K.O.-né képen kívül jár lumbágós medvetáncot férjura produkciójára, ám az operatőr máris mumifikálódott a kamera mögött, így nem áll módjában figyelmeztetni. Hókuszpók közben a rajongói keménymaggá lép elő, úgy tapsikol, mint egy jutalomfalatra váró oroszlánfóka.

19.35 - Gyönyörcunami: K.O. Laci lezúzza a mikrofont, K.O.-né pedig Tibinek, majd Péternek titulálja a műsorvezetőt, aki Feri. "Nem probléma" - vágja rá Hókuszpók, ami jelen esetben annyit tesz: "ez az, igyá még egy kád perzsgőt!"

28.32 - Lájtos becsiccsentés, "Beácskánál már fogytán van a pezsgő", közben Beácska kacagása régi Kincsem lovasparkos emlékeket ébreszt.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mulatos.blog.hu/api/trackback/id/tr2512332545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása