Aktuális STÁRunk neve olyannyira összenőtt a Duna TV Kívánságkosarával, mint a vérfarkasok szemöldöke. Szerzeményei amolyan virtuális lépfeneként funkcionálnak, mellyel egyes családok Irma napon tömegesen bombázzák a két faluval odébb lakó nagymutert. Mindenképpen művészünk javára írandó, hogy csak ímmel-ámmal vetemedik "szemeidben kicsírázott a halovány kardvirág" kaliberű ömlengésekre, ő ugyanis sokkal inkább a tájleírásra specializálódott. Gábort még az sem tudná kizökkenteni az erdélyi természet általi ihletettségéből, ha közben egy feldühödött anyamedve csócsálná a fél arcát.
Persze színpadi imidzsében ezzel sem tudna végzetes kárt tenni, mint ahogy a graffiti sem igazán képes elcsúfítani a vasúti zajvédő falat. A probléma ott kezdődik, hogy a tar fejtető és a copf uniója csak közfeladatot ellátó, bírság kiszabására jogosult személyek esetében minősül bocsánatos bűnnek. Ám azt hiszem, Tamás Gábor esetében szemet hunyhatunk efelett, ugyanis benne van a pakliban, hogy hajhagymáitól egy harcos kedvű szirti sas szabadította meg. És könnyen lehet, hogy ugyanaz a példány, mely jó öt-hat évtizeddel korábban egy NDK-s ajándékkosárban fészket rakott, és kiköltötte őt.
És természetesen ő sem bírta ki, hogy ne bolygassa a megannyi megpróbáltatást megért Quimby-slágert: