Ha egy pszichiátriai konferencián ismertetnem kéne a bipoláris depresszió extrém eseteit, hazai mulatós STÁRokat állítanék ki szemléltetőeszközként. Tudniillik, ha éppen nem mulatnak, akkor olyan világfájdalmat sugároznak ki az éterbe, melynek hatására a Disney-állatkák is gyomorkeserűvel kísérnék le a Xanaxot. Köztes lelkiállapot esetükben nem létezik, elképzelhetetlen pl. hogy egy művész a műtrágya-előállításról énekeljen tökéletes pókerarccal. Jelen esetben L Miki és Ipszilon Erzsi tömény melankóliájában osztozik velünk: csakhogy míg az ő lelki fájdalmukat a befogadó bizony intenzív fizikai fájdalomként éli meg. A posztmodern Csehov-drámában Erzsipszilon kituszkolja Elmikit közös otthonukból, mivel az nem mázoltatta elég ízléstelen színűre a nagyszoba falát. Az állatvédő férfi viszont azt sérelmezi, hogy Erzsipszilon ruhájának alapanyaga két órája még egy lábszárcsontot majszolt az állatkertben. A puncit formázó tükör előtti éneklés jótékony spirituális hatását azonban már az aztékok is ismerték, így a pár négypercnyi vergődés után rájön, hogy párosan szép az élet.